A lehető legerősebb szlovén csapattal hozta össze a sors a Videotont az UEFA kupában. A két csapat esélye a továbbjutásra nagyjából 50-50 százalék. Nézzük, mit kell tudni a Mariborról.

A csapat 1967 és 1972 között játszott a jugoszláv első ligában. Első meccsén a Szkopjei Vardarral játszott 1-1-es döntetlent, az utolsón pedig – a sors iróniája – a másik szlovén óriástól, az Olimpija Ljubljanától kapott ki otthon 6-3-ra.

Ahhoz, hogy a Maribor újra az első ligában játsszon, fel kellett bomlania Jugoszláviának, és meg kellett alakulnia a független Szlovéniának.

Itt viszont mindenkit lepipált, a legtöbb bajnoki címet, pontot, gólt szerezte. Tizenkilenc szezon alatt nyolc bajnoki címet szerzett, négyszer volt ezüstérmes – legutóbb is –, háromszor bronzérmes, és hetediknél soha nem végzett rosszabb helyen. Szlovén kupát hatszor nyert.

A Maribornak a többi szlovén csapattal ellentétben a nemzetközi kupákban is voltak fellángolásai. A Bajnokok Ligája selejtezőjéből például még soha nem esett ki az első fordulóban, de ami ennél is fontosabb: 1999-2000-ben a belga Genket és a Lyont kiverve bejutott a BL csoportkörébe, ahol négy pontot szerzett: a Dinamo Kijevet megverte, a Leverkusennel döntetlent játszott, a Laziótól viszont kétszer 4-0-ra kikapott. (A szlovén foci egyik nagy időszaka volt ez, formálódott Srecko Katanec válogatottja, az aranygeneráció, amelyik kijutott a 2000-es Eb-re és a 2002-es vb-re.)

A csapat erejét mutatja, hogy 1992-től a 2005-06-os és a 2008-09-es szezon kivételével minden szezonban indult nemzetközi kupában. Legnagyobb győzelmét a Norma Tallinn ellen aratta 1994-ben (10-0), a legnagyobb vereséget az Ajaxtól szenvedte el 1997-ben (1-9).

A bajnokság 2009-10-es álomcsapatában három maribori játékos szerepel: a védő Elvedin Dzinic, a középpályás Ales Mejac és a csatár Dragan Jelic. Dzinic a világbajnokságon is ott van, és ott van egy másik védő, Suad Filekovic is. A Maribor a védelmet tovább erősítette, lassan a nem létező szlovén B-válogatotté is lehetne, hiszen leigazolták a bajnok Koper legjobb védőjét, Aleksander Rajcevicet.

A Mariborban játszik, ha nem is túl sokat Matjaz Kek szövetségi kapitány fia is.

A Maribornak – hasonlóan a többi szlovén csapathoz – mindössze négy légiósa van: két horvát és két brazil, az APOEL-től 2008-ban igazolt, Marco Tavares mára a csapatkapitányságig vitte.

A csapat edzője egy volt jugoszláv és szlovén válogatott játékos, Darko Milanic, aki játékosként a Partizan Belgrádban és a Sturm Grazban játszott, menedzsere pedig minden idők második legjobb szlovén labdarúgója, Zlatko Zahovic. (A legjobb Branko Oblak, aki a 70 évesben a jugoszláv válogatott, valamint a Schalke 04, majd a Bayern München stabil tagja volt.)

Milanic a Videotonról azt nyilatkozta a klub honlapján, hogy könnyebb ellenfelet is kaphattak volna, de mindent megtesznek a továbbjutásért, mert minél tovább akarnak jutni az UEFA kupában.

A Maribor stadionja hiába 12 ezres (itt, a Népkertben játssza mérkőzéseit a válogatott is), az előző szezonban hatezer volt a legtöbb néző, amennyi egy meccsre összeverődött, az átlagnézőszám pedig 1 778 volt. (Ezzel együtt a Maribor meccseit látogatja a legtöbb néző Szlovéniában.)

A válogatott vb-keretéből többen is Mariborban kezdték pályafutásukat: itt játszott és volt vezetőedző Matjaz Kek szövetségi kapitány, valamint a most az Interben játszó Rene Krhin.

Az első meccs július 15-én lesz Székesfehérváron, a visszavágót Mariborban játsszák július 22-én.

A szlovén csapatok ellenfelei:

Bajnokok Ligája második selejtező kör (július 13/14, illetve július 20/21):

Dinamo Zagreb - KOPER (július 13/14, illetve július 20/21)

UEFA Kupa első selejtező kör (július 1., illetve 8.):

OLIMPIJA LJUBLJANA - Siroki Brijeg (bosznia-hercegovinai)

UEFA Kupa második selejtező kör:

GORICA - Randers FC (dán)-Dudelange (luxemburgi) győztese

Videoton - MARIBOR

Austria Wien - OLIMPIJA LJUBLJANA-Siroki Brijeg győztese

1 komment

Címkék: videoton maribor szlovén foci

A bejegyzés trackback címe:

https://hejszlovenek.blog.hu/api/trackback/id/tr472098634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The_Evil 2010.06.21. 18:44:11

Hajrá Vidi! Mindenki Mariborba! :)
süti beállítások módosítása