Mi lenne alkalmasabb terep a nemzetiségi sérelmek felhánytorgatására, mint egy focimeccs? A trianoni békediktátum kilencvenedik évfordulóján adja magát a kérdés: szoktak-e Szlovéniában is a focipályák kerítésére aggatni Nagy-Szlovénia térképeket? Van-e egyáltalán Nagy-Szlovénia? És van-e olyan trauma a szlovén történelemben, ami kicsit is a magyarok első világháború utáni sérelmére hasonlít?

Nos, van ilyen, de jellegében és arányaiban messze nem mérhető ahhoz, amikor egy országból lemetszik a kétharmadát. Időben viszont ugyanott kell keresni, mint a trianoni békeszerződést.

Az első világháború után a frissen megalakult Szerb–Horvát–Szlovén Királyság az etnikai határt akarta Ausztriával szemben politikai határként elismertetni. Nem kispályáztak: egész Karintia tartományt vitték volna mégpedig Celoveccel, azaz Klagenfurttal, méghozzá a földrajzi egységre, az igazságos háborús kárpótlásra és a nagykarantán szláv történelmi múltra hivatkozva. Csakhogy volt egy kis probléma: a kérdéses területen jelentős németajkú népcsoport is élt.

Itt álljunk meg egy pillanatra. A szlovén múlt dicső fejezete volt, amikor (bajor függésben ugyan, de ezt most hagyjuk) minden szlovénul beszélő ember a karantániai hercegségben élhetett boldogan a Balatontól Velencéig, beleértve Grazot. Ez a mai, amúgy elhanyagolható jelentőségű szlovén sovinizmus alapja. Igaz ugyan, hogy a középkorban még a mai értelemben vett nemzet nem létezett, illetve a szlovén és szláv (tudatlanságból? nagyvonalúságból?) szinonímái voltak egymásnak, vagyis ma már megállapíthatatlan, hogy Karanténia lakói milyen szlávok is voltak pontosan. (Ez a nagy szlovén térkép bizonyos körökben máig használatos, de erről majd később.) Utána már jönnek a magyarok, a Babenbergek, a Habsburgok, oda a nagyság, oda a (viszonylagos) függetlenség.

És most térjünk vissza az első világháború utáni időszakra. A délszlávok még a békeszerződések megkötése előtt elfoglalták a szlovén nemzet bölcsőjének tekintett Karintiát, beleértve persze Klagenfurtot, ezzel adva nyomatékot követelésüknek. A békeszerződés végül úgy rendelkezett, hogy Klagenfurt Ausztriában marad, Karintia déli sávjában pedig népszavazást kell tartani a hovatartozásról.

Nagyon durva kampány következett. Az osztrák propaganda azt hangoztatta, hogy a gazdasági előnyök miatt kell Ausztriában maradnia az egész klagenfurti medencének, vagyis a szlovén- és németajkúak közösen lakott területének, beígérték a némettel egyenjogú nyelvhasználatot, valamint – a negatív kampány jegyében – káosz uralta országként jellemezték az SZHSZ-királyságot.

A délszlávok sem voltak restek, elsősorban németellenes kampányt nyomtak. Csak az utolsó hetekben, amikor érezték, hogy elveszthetik a népszavazást, fordultak a gazdaság felé. Azt mondták, hogy politikailag instabil lesz a fiatal osztrák köztársaság (nem mintha az SZHSZ-királyság nem lett volna hasonlóan fiatal), gazdaságilag pedig elszigetelődik egy ilyen csöppnyi ország.

Végül a kérdéses dél-karintiai zóna osztrák maradt, miután 22 025-en szavaztak mellette, 15 279-en pedig ellene. (Forrás: Köztes-Európa 1763-1993. Összeállította: Pándi Lajos) Ez az, ami a mai napig fáj a szlovéneknek. Ahogy Szilágy Imre fogalmaz egy tanulmányában: "Ilyen módon azután a szlovénság bölcsőjének tekintett és elvesztett Karantánia hálás metaforájává lett a kollektív nemzeti frusztráció kifejezésének".

A karintiai szlovénekről Jörg Haider karintiai kormányzósága idején lehetett viszonylag sokat hallani. Haider visszaszorította a szlovének anyanyelvi oktatását az Az úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött-elv alapján. Haider ugyanis azt sérelmezte - és emiatt akarta blokkolni a szlovén EU-csatlakozást is -, hogy a második világháború utáni Jugoszláviából németek százezreit telepítették ki.

De nem ez volt az egyetlen vérveszteség, Olaszországhoz került körülbelül százezer szlovén, sorsukról népszavazás sem volt.

Egy találós kérdés: melyik az a tudomásunk szerint egyetlen parlamenti párt a környező országokban, amelyiknek területi követelése van Magyarországgal szemben? Nos, az ideológiában és nevében a Szlovák Nemzeti Párthoz hasonló Szlovén Nemzeti Párt. A párt szimbóluma Nagy Szlovénia térképe.

Céljaik között szerepel a magyarországi szlovének egyesítése az anyaországgal. A párt tagjai 2008 nyarán szimbolikus sétát tettek a magyar–szlovén határon, ami Schengen után már nem számít túl nagy brahinak. (Videó a látogatásról) A legutóbbi választáson különben 5,4 százalékot szereztek, 5 képviselőjük ül a szlovén parlamentben, és szűk szavazótáborukon túl senki sem veszi őket különösebben komolyan, és ez így van jól.

Az anyaországban közel kétmillió szlovén él, Ausztriában 24 855 (kisebb részük Karintiában, a többség a jugoszláv időkben kivándorolt vendégmunkás), Olaszországban 80-100 ezer, Horvátországban 13 ezer, Magyarországon 3 025. Sokan élnek még az USA-ban (176 ezer), Argentínában (30 ezer) és Németországban (22 ezer).

Ja, és hogy az eredetileg feltett kérdésre is válaszoljuk: a stadionkerítésekre aggatott molinók között durvákra igen, de Nagy Szlovéniát ábrázolókra nem bukkantunk.

78 komment · 2 trackback

Címkék: politika történelem sns karantánia

A bejegyzés trackback címe:

https://hejszlovenek.blog.hu/api/trackback/id/tr312053894

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szlovénia 2. Isonzó emlékei 2010.06.08. 12:16:04

Folytatva utunkat Szlovénia tájain, már kissé más hangulatban íródik az útibeszámolónk.Világháborús temetőkAkárcsak egy bulira, egy raftingra, vagy egy görbe hétvégére megy az ember e tájra, nem tudja (én legalábbis nem tudom) kiküszöbölni azt az érzés...

Trackback: 1920-2010 2010.06.04. 12:47:50

 József Attila: Nem, nem, soha!   Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége, Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke! Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret! Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!   Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel, Ha e...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

iBKV 2010.06.04. 10:53:53

Valahogy nem tom, hogy ez a blog miről szól.. Szlovániáról..? +Fociról? Történelemről? Továbbá most Trianon 90 éves évfordulóján hullajtsak könnyet Szlovéniáért? Területi követelés Magyarországgal szemben..? Mindenki bolondul meg itt a Kárpát medencében..

E220 (törölt) 2010.06.04. 11:19:45

@iBKV: ez a bejegyzes azert szuletett, hogy lasd "komoly" blogok is elitelik azt a csunya magyar perverziot, h ruheljuk a gondolatot is, h 2/3ot elvettek tolunk.
lam-lam szegeny szlovenok is verhetnek az asztalt jogosan, de nem teszik mint ez a sok buta magyar.

jo a tudat h ilyen igazszivu honfitarsaim vannak, es meg blogolnak is :)

lupidu 2010.06.04. 11:27:37

Van háromezer huszonöt szlovén nálunk. Erre az ottani szlovén jobbikos felvonul a határon.
Az "itteni jobbiknak" mit kéne tenni? Vadászrepülő-századokat rendszerbe állítani? Már ha követjük a cikk fonalát...
Ha jól emléxem a szlovén tolár pénzek tele voltak "Nagy-Szlovénia" jelképeivel. (utalás Klagenfurtra pl.) Erre mi még a koronánkat sem mertük feltenni Szent István fejére, nemhogy Mátyás Király szülőházát, esetleg megemlítenénk a székelyeket, stb. Elcseszett egy blog ez. (és a tót is...)

nanenevettess 2010.06.04. 11:35:21

Nyilvánvaló hogy a blogíró szlovén nemzetiségű. Egy a 3025 közül. Csak azt nem értem miért index főoldal rendszeresen ez a blog. Nyilván ott is valaki szlovén. Egyébként nincs semmi baj a szlovénekkel, civilizált, szorgalmas népség, ők biztos hogy csak gazdagítják az országunkat, ellentétben más nemzetiségekkel pl a nem napbarnítottakkal.

Rusher4587 2010.06.04. 11:50:51

Kicsit hülye ötlet a két Nagy-ország összehasonlítása. Ezzel az erővel azt is kitalálhattátok volna, hogy létjogosultsága van az Indiától Kanadáig tartó, Európát is bekebelező cigány szuperországnak, mert ezeken a területeken kisebb-nagyobb koncentrációban, de mindenhol van belőlük:)

Rusher4587 2010.06.04. 11:53:11

@E220_mert_megérdemled: Csak nem mobilnetes USB modem? :D Ajj hogy gyűlöltem...

doki55 2010.06.04. 12:01:40

Az a baj, hogy a történelmi Magyarországgal kapcsolatban számos blog jelenik meg különböző kontextusban ill. összehasonlításba. A Nagy-Magyarország kijelentés meg hülyeség, mert nem nagy, hanem történelmi(És nem csak elméleti sikon létezett, mint a szlovén álom, hanem cirka 1000 évig együtt volt. A Blog szerkesztője maradjon inkább a focinál. És az Interben 69 percet játszó(egész bajnoki évben) szuperstár szlovén csillagról írjon fantasztikus cikkeket.

chuck_norris 2010.06.04. 12:09:23

Ez egy nagy baromsag. A blogiro szalljon magaba, es gondolkodjon el azon, hogy mekkora okorsegrol ir.

San 2010.06.04. 12:33:33

Azert ne keverjuk ossze Giziket a gozekevel...
Trianon az 1000 eves Magyar Allam hatarait valtoztatta meg, es nem a harom tenger mosta birodalmat!
Hany millio szloven lakik (vagy akar a lakossag hany szazaleka szloven) a Ferto-to es a Balaton partjan???

doki55 2010.06.04. 12:40:42

@E220_mert_megérdemled: Remélem történelemből 2-est kaptál. Olvasd át szerintem a régi magyar történelem könyveidet. Mielőtt ekkora hülyeségeket írsz:"szegeny szlovenok is verhetnek az asztalt jogosan, de nem teszik mint ez a sok buta magyar."

San 2010.06.04. 12:42:57

@E220_mert_megérdemled: Hat te sem Vereckenel jottel be...

Kun András 2010.06.04. 12:55:48

Szlovénia egy fiktív állam, akárcsak Ausztria. Szétosztanám őket a magyarok, olaszok és németek között. A szlávok meg költözzenek Moszkvába!

Musso2k 2010.06.04. 12:58:00

basszák meg a területi követleésüket

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2010.06.04. 12:59:14

ajjajjajjajjajj! de komolyan. ha már olyanról írsz, amiről lövésed sincs, legalább nézz utána.
a régi jugó himnusz úgy kezdődött, hogy "hej sloveni", és képzeld, nem a szlovénekről, hanem a szlávokról szól. ugyanúgy, ahogy a szlovák is annyit jelent, hogy szláv. csak a szlávok egy része külön megjelölést használ. szóval a tudatlanság erősen a te oldaladon van.

ettől függetlenül hajrá szlovénia!

Bálna_ 2010.06.04. 13:06:01

A blog írója menjen orvoshoz. Sürgősen.

arizmendi 2010.06.04. 13:09:54

doki! Te se lehettél bivalyerős töriből... ezerévig együtt (vagy inkább egyben) volt a történeli Magyarország? ahha, és a háromrészre szakadásos résznél, a 150 éves török hódoltságnál, Erdély aranykoránál, meg a 400 éves habsburg uralomnál Te épp hol voltál az iskolából?

kiir 2010.06.04. 13:30:12

Hé emberek! Mindenki meg van ma bolondulva? Vagy elhagyott a humorérzéketek? (Vagy tán sose volt?)

Szerintem igenis vicces ez a "szlovének Trianonja", és köszönet érte a blogírónak.

Balián 2010.06.04. 13:51:59

Mi van a Vend Királysággal?

közlekedő edény 2010.06.04. 13:53:23

ez mi ez, mi ez, ez ez mi, mi mi, ez ez

Fiskális 2010.06.04. 14:11:02

No most ez baromi nagy érvelés volt. Mi ellen is? Ja, hogy fogjuk be a pofánkat, s ne emlegessük trianont, mert a szomszéd népek érzékenységét sérti. 1) a Kádár-korszak rossz dumája (lásd pl. Kaukeszku nagy nacionalizmusa, mint válasz a sunnyogásra), 2) hát úgy kell emlegetni, hogy az ne valami ellen irányuljon, ne félelmet keltsen... ez bizony nem nagymagyarország térkép s árpádsávos lobogó, hanem eszes diplomácia, s tartalmas okfejtés, barátságos, de határozott hangnem. Ha megnyugszanak a szomszédok, hogy nem visszacsatolni akarunk, hanem az ő állampolgáraikkal, akik éppen magyarok kicsit jóban lenni, s ez nekik nem fog fájni, akkor elcsendesül ez a dolog.- Addig pedig, aki nem fogja, hogy mivel játszik, az tegye föl a hangfogót, s adja át a terepet a hosszabb távon okosoknak. (pl. a Duna TV hangja, az egy ilyen okos hang)

Žďárský 2010.06.04. 14:22:40

Mi a f**nak jönnek ide a népek, ha csak ilyen hozzászólásokra futja?? A legtöbb hozzászóló történelmi ismeretein lenne mit javítani, nem mintha lenne hajlandóságuk ezt megtenni...
Itt inkább arról kellene beszélni, kik kezdenek este Új-Zéland ellen meg, hogy van-e valahol nézhető stream.

E220 (törölt) 2010.06.04. 14:34:50

@doki55: ?
az ironiat meg sajnos nem tanitjak suliba, latszik is mert nem sokat szedtel fel belole.

frocsoges helyett probalnad meg ertelmezni amit irtam (v irni akartam :))

hááááát 2010.06.04. 15:33:09

Nagyon jó.Írj egy hülyeséget és nézd meg, hogy reagálnak rá.Gratula!

holnaPinap 2010.06.04. 15:34:59

egyszer kíváncsi lennék hogy egy szlovén honnan tudja hogy ő szlovén? nyelvekultúrájagenetikai rassza megegyezik a horváttal, és maximum írásjegyében és vallásában különbözik a szerbtől. Akkor mitől is szlovén a szlovén? Vagy ha már.. mitől nem cseh a szlovák? vagy hegyi lengyel... fura...

zsitva 2010.06.04. 15:41:21

Kinek nincs (közép)Európában jogos vagy annak vélt területi követelése szomszédjaival?
Mindenki volt már elnyomója, hódítója a szomszédainak.

ezanevemeskesz (törölt) 2010.06.04. 16:18:45

hülyeségnek tartom, hogy a szlovénok verhetnék a mellüket. nem emlékszem arra, hogy a szlovén határ bármikor is a balatonnál lett volna. mivel megosztott nemzet voltunk (nem mintha most nem lennénk) talán jobb is, hogy felszabdalták az országot. amit viszont igazságtalannak tartok az az, hogy magyar lakta területek kerültek idegen kézbe (több mint 1 millió magyarral, bár a jelenlegi gazdasági/politikai helyzetben lehet, hogy ők jártak jobban(?)). ha nagy mo megmaradt volna lehet, hogy nem lett volna délszláv háború, hanem az öntudatra ébredt kisebbségben élő nemzetek törekedtek volna autonómiára (békés vagy háborús úton). ez feltételezés, de nem így történt. trianon rég volt, aki akar magyar állampolgár lehet, a magyar gazdaság szarban, szóval inkább jobb lenne ha mindenki azzal foglalkozna, hogy a határon belül élők helyzete jobb legyen mint x év és ne kúrják el jobban, hogy később elintézzék annyival, hogy megpróbáltuk osztjónapot.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2010.06.04. 16:41:04

Hehe, ez jó, lám mi minden ki nem derül a békés Szlovéniáról. Köszi a postot.

Már csak azon tépelődöm így június 4-én, mi lenne ha a szlovák elvtársakkal felvennétek a kapcsolatot és akkor igazságosan lejátszanánk ezt a Balaton-határt? :)

San 2010.06.04. 16:52:20

@E220_mert_megérdemled: Akkor hatra arc! Aki nem szereti a Magyarokat az minek van itt??? Miert nem koltozol abba az orszagba (nephez) akit szeretsz?

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.04. 16:55:20

@lupidu: szent istván nem hordta soha a szent koronát.

iBKV 2010.06.04. 17:37:22

@E220_mert_megérdemled: Ritka buta ember vagy.. Csúnya magyar perverzió? Történelem. Szegény szlovének? Ugyanmár... Balatonnál a határ? Miről beszélsz? Szlovének a határ mellett felvonulnak, szlovákiában magyarokat vernek és ha a magyarok trianonoznak, akkor már perverzió? Ez a nonszensz. Ennyivel zárnám le a dolgot: A tolvajok is hőbörögnek, verekednek, cirkuszolnak, ha el akarják venni tőlük azt, amit eltulajdonítottak. Ez ebben a helyzetben is igaz, csak annyi, hogy nincs okuk rá, hisz ki a faszom akarja elvenni?

Másik poénos szitu: Hír az indexen, hogy a Bajnai és a szlovák elnök magyar földön fog találkozni! Ekkor csak megkérdezném azt, hogy MIÉRT? Tudnának máshol is...? Szlovéniának, Szlovákiának nincs történelme és ők hőbörögnek? Kreált ország, kreált népség, akik nem tudnak békésen élni, kussolni és örülni a helyzetnek.

Pista bácsi kérdése is felmerül: Hát a f@szom nem kéne? 2/3-ad nem elég?

iBKV 2010.06.04. 17:38:52

@San: Erről van szó. Nem szereti a magyarokat, magyarul kommentel egy magyar kötődésű blogon és perverzióról beszél. Beszélj szlovénül, csehszlovákul, menj oda, ahol szeretsz élni. Nincs harag.

sendi 2010.06.04. 18:30:04

@E220_mert_megérdemled:
nyugi .. a legtöbben szerintem megértették, hogy mire gondoltál. És igen, az iróniát sajnos nem lehet megtanulni...
@doki55: @San: @iBKV:
Kapcsold már be az agyadat és gondolkodj Ember!

Thresher 2010.06.04. 18:38:16

A mostani helyzetet elnézve -már bocsánat- élnék Szlovéniában, tök nyugis hely... De komolyan, hallotatok valamilyen hírt az országról? Max most, amikor jégkorong bajnokság volt.

Mellesleg személyesen is voltam az országban...hát lehet hogy a GDP csak azon az útvonalon volt relatíve magas, ahol mi végigmentünk, de hogy az állkapcsom volt a földön, az zihher. Nem csak hogy tisztaság volt és rend, de szószerint a fák is mintha zöldebbnek tüntek volna.

Szóval Szlovénia like gomb, 90 éve meg mindenki dislike.

flimo13 2010.06.04. 19:23:47

Ezzel az országgal szerintem úgy járnának, mint mikor a szlovákok nagy lelkesen felosztották Mo-t a Duna mentén maguknak és Ausztriának, csak azzal nem számoltak, hogy akkor szlovákia magyar többségű lenne :)

prettyinpink 2010.06.04. 20:54:36

Te figyu!
A MO-ról elcsatolt területek olyan több mint 1000 évig magyar kézen lévő területek voltak, nem 100%-os magyar lakossággal. Ezt elcsatolták.
A szlovéneknél azért egy pöttyet más a helyzet, nemdebár? :)

sTormy 2010.06.04. 22:46:47

azmeg, itt mindenki hülye?

malay 2010.06.04. 23:10:03

Szerintem is jo a blog.

Balt 2010.06.04. 23:36:46

@doki55: Azt hiszem, irónia volt.

Super aGyuri 2010.06.04. 23:37:46

@E220_mert_megérdemled: Nem szabad ironizálni. Komolyan veszik.

Az iróniát egyrészt már nem tanítják az iskolákban (iskolák sincsenek már, csak bejárnak a gyerekek hőbörögni, hogy a szüleik pénzéből eltartott tanár ne merjen pofázni nekik, mert szájon vágják), másrészt az iróniát nem elég iskolában tanulni. K.rva sokat kellene olvasni, de ma már nemhogy szépirodalmat nem olvasnak az "emberek" (140-es IQ alatt félve nevezek valakit "embernek"), hanem már képregényt sem, legfeljebb sms-t.

Csak a helyesírást nézd meg. Pedig az még viszonylag könnyű, csak be kéne magolni. Addig buktatni a sok kis suttyót, amíg meg nem tanulja. A nyelvhelyesség, na, ahhoz kellene OLVASNI, OLVASNI, OLVASNI.

A blog zseniális, a nagymamám apja (dédapám) pedig vend volt (ha jól tudom, evangélikus hitre tért, északra származott szlovén), úgyhogy a fél szívem a szlovéneké. A másik fele a dánoké - de mint tudjuk, Dánia királya egyben a vendek királya is volt mindig, amellett, hogy Slesvig hercege és Holsten grófja, úgyhogy végül is a dánok is szlovének.

Amúgy meg ne csüggedj, a blogíró és a Te hozzászólásaid még adnak pici reményt, hogy Mária Terézia és a Ratio Educationis ért valamit. Kár, hogy az elmúlt húsz évben a maradékát is eltakarították annak az oktatási rendszernek, amely Magyarországot a világ kulturális (két rövid u-val) és tudományos életében azzá tette, ami (és amely érdekes módon még a Kádár-rendszerben is működött). Úgy látszik, a "piacgazdaságnak" és a "fogyasztói társadalomnak" nem művelt emberekre, hanem tudatlan, olvasatlan, kulturálatlan suttyókra, funkcionális analfabéta bérrabszolgákra van szüksége.

Super aGyuri 2010.06.04. 23:39:20

@sTormy: Az előbb röviden kifejtettem, hogy majdnem mindenki :)

Super aGyuri 2010.06.04. 23:40:23

@Super aGyuri: a "végül is a dánok is szlovének" mögül kimaradt a :)

(Még mielőtt valaki ezt is félreérti és lehülyéz, hogy hogy gondolhatom, hogy a dánok szlovének :)

Balt 2010.06.04. 23:41:52

@arizmendi: Ez - a török hódoltság pl. - most hogy jön ide? De tudod, menjünk bele a számolgatásba! Levonhatod a 150 évet (szigorúan területarányosan!) a történelmi Magyarország 1100 évéből. Várom, hogy felállítod az egyenlő(tlen)séget a történelmi Mo. és "Nagy-Szlovénia" 1920-as területi veszteségeiről, trianon 90 éves évfordulóján!

Balt 2010.06.04. 23:43:14

@kiir: Messze nem vagyok Jobbikos (sem fradista), sőt! De szerintem trianon 90 éves évfordulóján egyáltalán nem vicces!

Balt 2010.06.04. 23:44:25

@Fiskális: Tökéletesen egyetértek!

Balt 2010.06.04. 23:48:10

@Свобода: Ilyen provokációra talán ez az adekvát válasz, bár szerintem is: aki képes VB nyitómeccset nézni, az egy sörhasú köcsög. :)) Remélem, Algéria kiveri az összes szláv és angolszász kétballábas irredentát! :)))

Balt 2010.06.04. 23:50:46

@holnaPinap: Ezt nem látod túl árnyaltan. (És persze nem a szlovéneket, még csak nem is a Szlovén Nemzeti Pártot (Wikipedia: SNS radikális baloldali nacionalizmus) szeretném elítélni, csak ezt az otromba provokációt.

Balt 2010.06.04. 23:57:06

@Super aGyuri: :) Ez jó, de a 140-es IQ szerintem messze mensa-szint fölötti...

Balt 2010.06.05. 00:10:44

Na, a poszt lényegéhez:
1. Szlovén állam, ha volt is ilyen valaha, a kezdetektől (ti. a Habsburg "kirajzástól", lásd még: Svájc függetlenségi harca, Tell Vilmos stb.) Habsburg befolyás alatt volt, ha volt is így vagy úgy köze a magyar történelemhez (Lásd: Cillei "Celjei" Ulrik stb.)
2. Ha jól látom, a szélsőbalos szlovén pártocska a szentgotthárdi csata emlékművénél "vonult fel", azaz Mogersdorfban.
3. Dél-Karintia demokratikus módon - persze messze nem megérdemelten... - került osztrák fennhatóság alá, ún. "népszavazás" útján. Itt jegyezzük meg, hogy az egyedüli Magyarországtól elcsatolt terület, ahol népszavazás volt, Sopron nemdebár, amely a német-horvát többség(!) ellenére maradt Mo. része.
4. A karintiai szlovén kisebbség (van ilyen?) helyzetét nem ismerem, de Olaszország szomszédos részein még úgy is sokan "karnisnak" (Carniche, azaz karantán) mondják magukat, hogy erős nyelvi és egyéb autonómiában részesülnek. (Persze könnyen lehet, hogy inkább németajkúak, mint szlovének.)

5. Ez az egész egy gusztustalan provokáció, ha viccnek szántad, kb. mint a temetésen felkérni az özvegyet...

misc · http://misc.blog.hu 2010.06.05. 01:48:55

Nagy-Szlovénia ugyanolyan, mint nagy Zuluföld vagy Nagy Magyarország. Nevetséges.

petru 2010.06.05. 06:46:21

Van valaki, aki el is olvasta a cikket?
Vagy nem volt vakirassal megjelenve?
Epp azt irja a cikkiro, hogy meg a szurokolok se emlitik ezt a viszonylag hulyeseget. Egy part van csak amely emliti, (minden bizonnyal mas dolgok is erdeklik, kulonben senki se szavazna rajuk).
A szlovenek tulnyomo tobbsege praktikus ember, ilyen hulyesegekre nem pazarli se idejet, se ideget.

Karlsruhe 2010.06.05. 09:19:43

Magyarország látja el NATO-szerződés szerint Szlovénia légtérvédelmét a Grippenekkel...

nestrot10 2010.06.05. 10:09:08

Szarok erre is, meg a Trianoni buzizásra is!!! Hülye magyarkodó faszok, a mindennapi megélhetés a fontosabb!

Fradi-Mate 2010.06.05. 11:31:24

Én nem bántásból mondom a blog írójának,amit fogok. Érdekes volt,amiről írtál,mert nem voltam tisztában a szlovén múlttal ennyire. De a magyar sérelmek rendíkül nagyra csapnak. ti összesen a világban nem vagytok 2.5 millióan. Mi viszont 2.5 millió nemzettársunkat veszítettük el még 200 ezer négyzetkilóméter mellett. Magyarság számára szentnek tekintett, történelmi helyek kerültek csehszlovák,román,jugoszláv kézbe. Ezeket a helyeket lehugyozták,elhanyagolták, hagyták tönkremenni és elveszni. Nem is beszélek a helyi magyarságot ért sérelmekről,-háborús bűnösség elve, vagyonelkobzás,kilakoltatás- minket magyarokat felsorolni nem tudom, az utóbbi 90 évben hányszor és milyen mértékben ALÁZTAK meg. A fizikális terror egy dolog,de a szellemi talán még súlyosabb. Igaz a mondás szerintem,hogy : Aki nem volt még magyar,nem tudja mi a fájdalom. A II.Vh idején a foglalások Magyarországtól nagyrészt etnikaiszigetek szerinti volt, melyek teljesen jogosnak minősíthetőek. Egyedül a Kárpátalján volt többségben a ruszinság. Rendkívül mód dühítő egyébként Slota és Ficó diszkriminációja,provokációja, ami nem most kezdődött el, hanem évek óta zajlik már. Nyelvtörvény-csak a magyarságra nézve veszik komolyan,-Kettősállampolgárság- szintén csak magyarokat büntetnek ezzel. Magyarország részéről,míg a kisebbségek kollektív jogokban részesülnek és nem érik őket bántalmazások, addig szlovákoknál ez rendszeres.

Nestrot10 : Te meg inkább takarodj innen...Aki nincs tisztában Trianon társadalmi hatásairól és inkább leszarja, az kapja be a faszt.

bandos 2010.06.05. 11:47:37

@E220_mert_megérdemled: Érthető az irónia de azért kicsit gyenge lett a fogalmazás és félreérthető ès úgy meg már nagyon vérlázító..:)

doki55 2010.06.05. 12:04:21

@arizmendi: Tényleg nem olvastam végig rendesen a cikket beismerem(kövezettek meg), de már a cikknél ideges lettem. Illetve egy régebbi régebbi cikknél kapcsolatban is voltak fenntartásaim a szerzővel kapcsolatban(régebbi hsz. említettem). 1000 évvel kapcsolatban a Habsburgok elnyomása alatt az ország együtt volt az országrészek viszonylagosan együtt fejlődtek. A török alatt valóban 3 részre szakadtunk, de a kapcsolat(politikai,gazdasági) a három ország rész között megmaradt.

Az iróniával kapcsolatban. Valóban nem vettem BOCS. Ilyen témánál nem tudok higgadt maradni.

tlvajferi 2010.06.05. 12:05:48

kicsit pofátlan a blogok magyarellenes propagandája
kicsit pofátlan az a magyarellenes propaganda, melyet az mszp és csatlósai folytatnak

szlovének nem élnek és nem éltek olyan nagy számban a dunántúlon vagy karintiában, mint magyarok Nagyváradon 1920-ban

pedig Nagyvárad csak egy város Szt. László óta, nem egy egész tartomány

Amanitin3 2010.06.05. 12:07:52

@SCUMM:
Nagy Magyarország egy soksok évszázadon át létező politikai formáció volt. Szemben a másik kettővel.
Pöti diferansz.
Persze ettől még nem lesz több értelme jelen vagy jövő időben hivatkozni rá.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.05. 12:48:08

az idegenszívű aki zsidó lapba ír

index.hu/belfold/tenyhaz1125/

iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=19665

ez milyen etnikum?

zsidó-cigány?

nem félsz h kiirtanak a nácik?

én nem akadályoznám meg őket

Jokai 2010.06.05. 14:03:48

A blogírónak (és pl. E220_mert_megérdemled-nek): ennek tényleg minimális veleje, értelme, mondanivalója volt, ha komolyan gondolta, annak logikátlan, megalapozatlan és zavaros, ha viccesnek, annak gyenge és ciki. sem nem gondolkodtatott el, sem nem nevetetett meg. ha már (címlapra) ír, akkor kicsit dolgozzon vele (ez az indexen a totaw-szindróma: impressziók utómunkálat nélkül)

petru 2010.06.10. 04:58:55

Szvsz senki se hasonlitja ossze ezt a MO-t ert serelemmel.
A cikk csak egy erdekesseget ir le, nem tudom hogy lehet ebben valami sertot latni.

Maisie MacKenzie 2010.06.10. 16:48:12

Celovec, ne Klagenfurt!

:-)

doncsecz 2010.09.05. 15:26:41

@Kun András: Tégedet, meg a hozzád hasonlókat kellene Moszkvába telepíteni, meg a hülye fiktív államozásotokkal. A szlovének különálló népcsoport, szó sincs semmiféle fikcióról. Ha ti minket lenéztek, akkor ti is mit vagytok úgy oda magatoktól, hogy hét-nyolc ezer kilométert megtesztek és aztán meg megtelepszetek egy teljesen idegen földön. Mitől vagytok akkor különbek a többinél ilyennél, aki meg a magyarokat akarják (vissza)telepíteni Ázsiába? Tán nekünk nincsenek jogaink? Mert ti nagyokosok kitaláljátok, hogy loptuk a kultúrát, meg a nyelvet, meg mindent? Hány szót vettetek át ti is a szláv nyelvekből? A cikk írója is hibás, mert itt nemcsak a sovinizmusról kell beszélni. A magyar oldalon is van mocskos sovinizmus, amikor 40 ezer éves ősmagyarságról papolnak. Ne hidd se te, se a többi, hogy itt mondvacsinált sérelmek vannak, itt már az első világháború előtt olyan durva nemzeti elnyomás ment a németek részéről mint Erdélyben, vagy a Felvidéken.

doncsecz 2010.09.05. 15:28:58

@Tóth-Szenesi Attila Túl egyszerűen mesél az egész Szlovén történelemről, mintha itt is kizárólag történelemhamisító sovinizmus lenne. Azért mert beszélnek Bécsig terjedő Szlovén őshazáról ne azt hidd, hogy ez Magyarországon nincs így, ahol nagy magyar birodalmat akarnak egyesek, ami az Enns folyótól az ukrán-orosz határig terjedne.

doncsecz 2010.09.05. 15:33:19

@tlvajferi: Azt miből állapítod te meg? Voltak akkor népszámlálások? Levédia területét miért körvonalazzák olyan nagynak, holott nem lehetett olyan nagy a magyarok száma sem, úgyhogy tök mindegy. Az államalapításkor is nagyon gyér volt az ország lakossága, következésképp nem nagy cucc, ha elenyésző lehetett az akkori nemzetiségek száma is. 1920-ban Magyarországon kb. 90-100 ezer szlovén élt Vas, Zala és Somogy megyékben. A számuk jelentősen megnőtt az utóbbi századokban.

doncsecz 2010.09.05. 15:38:55

@holnaPinap: Te nagyon buta vagy, fogjuk rá, hogy nem ismered a szlovén nyelvet. A horváttal csak kölcsönös érthetőség van, mert ez két különböző nyelv eltérő hanglejtéssel, ragozással, szókészlettel. Igaz, hogy a kajhorvát sokkal, de sokkal közelebb áll a szlovénhez, de mivel a szláv nyelvek az egymáshoz legközelebb álló nyelvek, így a határok mentén a nyelvjárások egymásba mennek át. A magyarral kár hasonlítgatnod, ő a folt a zsákján, mert mint sziget helyezkedik el, körülötte az indeurópai tenger

doncsecz 2010.09.05. 15:40:16

@holnaPinap: Vajon hány magyar szó szláv eredetű? Vagy azt talán a szlávok lopták a magyaroktól. Neked, meg a hozzád hasonlóknak fingotok nincs a szláv nyelvekről, csak magyaráztok.

doncsecz 2010.09.05. 15:43:53

@Csehszlovák Kém: Francot se tudsz a "békés Szlovéniáról." Tán itt ebbe az országba nincsenek tetvek, akik molotovkoktélokat dobálnak, mert másokat megvernek? Vajon Magyarország nem ilyen fasisztoid, fajgyülőlő, világuralomra törő állam. Keregessél csak paranoid képeket a szlovák-szlovén szövetségről, te magad vagy a szlovák-szlovén szövetség, kedves Agent Provocateur.

Quarantinediary · https://www.facebook.com/hzsolt 2012.08.08. 00:12:56

"Kedveseim":-) Egy héttel ezelőtt voltam Szlovéniábam, s a következőket volt alkalmam megtapasztalni: 1. Átlépve a Magyarország és Szlovénia között lévő, már nem létező határt egy teljesen más "bolygón" éreztem magamat. Amíg Szerbia és Magyaro. több mindenben is enyhén szólva Balkán, addig SLO már Európa.
2. A szlovének túlnyomó többségének, ellentétben a magyarokkal és a szerbekkel fáj a farkuk arra, hogy milyen "nagy" is volt egykoron az országuk, hanem ezzel szemben a mának s mindenekelőtt a jövőnek élnek.
3: Tiszteséges dolgozó nemzet, amelynek a gyümölcse meg is látszik az országon.
4. Csodaszép, természeti adottságokkal teli ország, amit tökéletesen és nem utolsósorban környezettudatosan ki is aknáznak. Egyszóval melletük igazán befoghatnánk a lepénylesőnket s végre valahára el kellene kezdeni példát venni róluk.
süti beállítások módosítása