Mi lenne alkalmasabb terep a nemzetiségi sérelmek felhánytorgatására, mint egy focimeccs? A trianoni békediktátum kilencvenedik évfordulóján adja magát a kérdés: szoktak-e Szlovéniában is a focipályák kerítésére aggatni Nagy-Szlovénia térképeket? Van-e egyáltalán Nagy-Szlovénia? És van-e olyan trauma a szlovén történelemben, ami kicsit is a magyarok első világháború utáni sérelmére hasonlít?
Nos, van ilyen, de jellegében és arányaiban messze nem mérhető ahhoz, amikor egy országból lemetszik a kétharmadát. Időben viszont ugyanott kell keresni, mint a trianoni békeszerződést.
Az első világháború után a frissen megalakult Szerb–Horvát–Szlovén Királyság az etnikai határt akarta Ausztriával szemben politikai határként elismertetni. Nem kispályáztak: egész Karintia tartományt vitték volna mégpedig Celoveccel, azaz Klagenfurttal, méghozzá a földrajzi egységre, az igazságos háborús kárpótlásra és a nagykarantán szláv történelmi múltra hivatkozva. Csakhogy volt egy kis probléma: a kérdéses területen jelentős németajkú népcsoport is élt.
Itt álljunk meg egy pillanatra. A szlovén múlt dicső fejezete volt, amikor (bajor függésben ugyan, de ezt most hagyjuk) minden szlovénul beszélő ember a karantániai hercegségben élhetett boldogan a Balatontól Velencéig, beleértve Grazot. Ez a mai, amúgy elhanyagolható jelentőségű szlovén sovinizmus alapja. Igaz ugyan, hogy a középkorban még a mai értelemben vett nemzet nem létezett, illetve a szlovén és szláv (tudatlanságból? nagyvonalúságból?) szinonímái voltak egymásnak, vagyis ma már megállapíthatatlan, hogy Karanténia lakói milyen szlávok is voltak pontosan. (Ez a nagy szlovén térkép bizonyos körökben máig használatos, de erről majd később.) Utána már jönnek a magyarok, a Babenbergek, a Habsburgok, oda a nagyság, oda a (viszonylagos) függetlenség.
És most térjünk vissza az első világháború utáni időszakra. A délszlávok még a békeszerződések megkötése előtt elfoglalták a szlovén nemzet bölcsőjének tekintett Karintiát, beleértve persze Klagenfurtot, ezzel adva nyomatékot követelésüknek. A békeszerződés végül úgy rendelkezett, hogy Klagenfurt Ausztriában marad, Karintia déli sávjában pedig népszavazást kell tartani a hovatartozásról.
Nagyon durva kampány következett. Az osztrák propaganda azt hangoztatta, hogy a gazdasági előnyök miatt kell Ausztriában maradnia az egész klagenfurti medencének, vagyis a szlovén- és németajkúak közösen lakott területének, beígérték a némettel egyenjogú nyelvhasználatot, valamint – a negatív kampány jegyében – káosz uralta országként jellemezték az SZHSZ-királyságot.
A délszlávok sem voltak restek, elsősorban németellenes kampányt nyomtak. Csak az utolsó hetekben, amikor érezték, hogy elveszthetik a népszavazást, fordultak a gazdaság felé. Azt mondták, hogy politikailag instabil lesz a fiatal osztrák köztársaság (nem mintha az SZHSZ-királyság nem lett volna hasonlóan fiatal), gazdaságilag pedig elszigetelődik egy ilyen csöppnyi ország.
Végül a kérdéses dél-karintiai zóna osztrák maradt, miután 22 025-en szavaztak mellette, 15 279-en pedig ellene. (Forrás: Köztes-Európa 1763-1993. Összeállította: Pándi Lajos) Ez az, ami a mai napig fáj a szlovéneknek. Ahogy Szilágy Imre fogalmaz egy tanulmányában: "Ilyen módon azután a szlovénság bölcsőjének tekintett és elvesztett Karantánia hálás metaforájává lett a kollektív nemzeti frusztráció kifejezésének".
A karintiai szlovénekről Jörg Haider karintiai kormányzósága idején lehetett viszonylag sokat hallani. Haider visszaszorította a szlovének anyanyelvi oktatását az Az úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött-elv alapján. Haider ugyanis azt sérelmezte - és emiatt akarta blokkolni a szlovén EU-csatlakozást is -, hogy a második világháború utáni Jugoszláviából németek százezreit telepítették ki.
De nem ez volt az egyetlen vérveszteség, Olaszországhoz került körülbelül százezer szlovén, sorsukról népszavazás sem volt.
Egy találós kérdés: melyik az a tudomásunk szerint egyetlen parlamenti párt a környező országokban, amelyiknek területi követelése van Magyarországgal szemben? Nos, az ideológiában és nevében a Szlovák Nemzeti Párthoz hasonló Szlovén Nemzeti Párt. A párt szimbóluma Nagy Szlovénia térképe.
Céljaik között szerepel a magyarországi szlovének egyesítése az anyaországgal. A párt tagjai 2008 nyarán szimbolikus sétát tettek a magyar–szlovén határon, ami Schengen után már nem számít túl nagy brahinak. (Videó a látogatásról) A legutóbbi választáson különben 5,4 százalékot szereztek, 5 képviselőjük ül a szlovén parlamentben, és szűk szavazótáborukon túl senki sem veszi őket különösebben komolyan, és ez így van jól.
Az anyaországban közel kétmillió szlovén él, Ausztriában 24 855 (kisebb részük Karintiában, a többség a jugoszláv időkben kivándorolt vendégmunkás), Olaszországban 80-100 ezer, Horvátországban 13 ezer, Magyarországon 3 025. Sokan élnek még az USA-ban (176 ezer), Argentínában (30 ezer) és Németországban (22 ezer).
Ja, és hogy az eredetileg feltett kérdésre is válaszoljuk: a stadionkerítésekre aggatott molinók között durvákra igen, de Nagy Szlovéniát ábrázolókra nem bukkantunk.
